Kisautók, kulcstartó, dobókockák, hűtőmágnes, kitűzők – egy boldog kisgyerek tiritarka gyűjteménye. Egy kisgyereké, aki már nem létezik. Létezett egyáltalán? Csak szenvedés lett volna az egész velünk töltött élete? Mert a mostani az akkorival homlokegyenest ellentétes. Most van, aki megmondja neki, hogy húzza fel a nadrágját, mert hogy néz úgy ki.
Osztályozom, dobálom ki ezeket a kis holmikat. Kinek adjam? Van olyan kisgyerek, aki örülne neki? Másnak nem olyan érték, nekem fáj. Sajnáltam a Dobós sapkát meg nyakkendőt is, de kidobtam. Nem nekem emlék, őt meg nem érdeklik az emlékek, mintha ki akarná törölni az életéből. Ülök a lépcsőn, a kis árva cica segít nekem, rámászik a szétválogatott holmira. Már az állatokat sem szerette, pedig nem sokkal előbb az ágyában aludt a cica. Már nekem is sok volt. Stanleyvel meghalt volna benne minden jóérzés?
Most már nem érdekli őt innen semmi, egy tollvonással áthúzta az egész korábbi életét. Most már új családja van, új élete, a régiből kilépett, az újba mi már nem férünk bele. Szeretném elhinni, hogy boldog. De nehéz elhinni. Egy örökké elégedetlen, mindenkivel összevesző ember lett. Én nem tudnék boldog lenni, ha nem férnének az életembe a szüleim. De nem vagyunk egyformák. A gyerekeitől megvonja a nagyszüleit, tőlünk az unokáinkat.
Mit fog érezni, ha az ő gyerekei is így kilépnek az életéből? Mi már azt nem fogjuk megtudni.