Kos – Hippokratész szigete

Úgy kezdődött, hogy ajándékba kaptam egy utazást, ami 2 hétre 2 szigetre 2 személyre szólt. Melyik sziget legyen, melyik legyen? Kis, nyugis, “unalmas” szigeteket szerettem volna, ahol nem izgat folyton, hogy látnivalótól látnivalóhoz rohangáljak. Csak strandolni, ücsörögni tavernákban, kafenionban, beszélgetni helybéliekkel, olvasni, napfelkeltét/naplementét nézni. Simi szigete érdekelt volna nagyon, de nem tudtam hajóilag jól összekötni más szigettel.

Végül Kos szigetre esett a választás az egész 2 hétre, már nem is tudom, miért. Nem kicsi, nem “unalmas”, tele turistákkal. DE: nagyon szép! Kosz-nak ejtendő, de nem vagyok hajlandó így írni, a kosztól igazán távol áll. A hímbirka talán egy fokkal jobb. Hagyományosan turisták által látogatott sziget, nagyon kedvesen, udvariasan, segítőkészen fogadják az idelátogatókat.

Nagyon jó helyen sikerült szállást találni, egy kedves kisvároson kívül. A kisváros Kardemaina (vagy falu?), Kardamena a kiejtés, a hangsúly a második a-n van. Hangulatos kikötővel, tele tavernákkal, bárokkal. 3 nagyobb supermarketet találtunk, ehhez jön még sok kis élelmiszerüzlet. No meg persze a számtalan szuvenírbolt. Holger szerint: Dinge, die die Welt nicht braucht – ez olyan találó, hogy lefordíthatatlan. Valami olyasmi, hogy dolgok, amire a világnak semmi szüksége. Persze néha én is veszek ezt-azt ilyen üzletben. Az otthon felejtett kalapok pótlását ilyen helyen lehet beszerezni.

Megérkezés

Kos repülőterén névre szóló felirattal várt Areti, az Autoway Kos autókölcsönző képviseletében. Elvitt az irodához, persze kocsival, gyalog valószínűleg gyorsabb lett volna. Szivélyes, nagyon kedves hangulat fogadott. Katharina körbe is puszilgatott, nagyra értékelte a görög nyelvtudást. Angolul persze mindenki beszél, Jannis németül is. Elláttak tanácsokkal, mit nézzünk meg, hová menjünk strandra, vacsorázni, stb.

Itt nem kellett előre fizetni semmit a foglaláskor, nem kell hitelkártya, nem kell nagyobb öszzegeket letétbe helyezni, lehet fizetni akár készpénzzel is.

Közlekedés

A közlekedés kicsit furi, most éppen egy átmenetet él át a sziget. A jobbkézszabály többnyire mindent felülír, a körforgalomban is. Helyenként ki van téve egy stopptábla a körforgalomba bemenetkor, de sok helyen láttuk, hogy a körforgalmon belül megállnak, hogy beengedjék a bejövőt. Akit meg nem engednek be, az dühödt dudálással protestál. Maga a körforgalom tábla csak tájékoztató jellegű.

Szállás

Rengeteg szállás van Kos szigeten, a nagy szögletes, arctalan szállodáktól kezdve az elviselhető Valamilyen Village nevű szállodatelepekig. Ez mind tömegszállás, de lehet találni nyugisabbat is.

A mi szállodánk az Olympia Mare, 18 szobája van. Se jobbra, se balra nincs mellette más szálloda. Ha tele van, akkor sincsenek tömegek. A közeli Kardamenába autóval, vagy busszal (menetrend itt) gyorsan be lehet jutni. Buszmegálló nincs kiírva, de a busz minden szállodánál megáll. Már ha van benne hely. Naponta (vasárnap kivételével) Kos városba is van egy buszjárat. Ez kb. ugyanolyan gyors, mint autóval, mert csak a szállodáknál áll meg, 3,80 €.

A tulaj idevaló, de olasz felesége van, novembertől Milánóban él. Aranyos anyukájával van most itt, aki meg Athénban tölti a telet. A mi apartmanunk hatalmas, nem is kell nekünk ekkora, hacsak táncolni nem akarunk. A benti idő nagy részét úgyis a balkonon töltjük a szeptember végén is 20°C-os estéken. Az időjárásjelentés szinte már unalmas, minden napra napos, szép, meleg időt jósol, 27-28 °C-t.

Van szinte minden, persze nyafogni mindig lehetne, hogy ez kell még meg az. Nincs viszont tv, ami igazából jó, különben kötelezőnek érezném, hogy minden este 9-kor a Mani-sorozat hőseinek sorsát kövessem, majd megnézem otthon reklám nélkül internetről. Amúgy meg mi hiányozhat a paradicsomban?

Nagy füves terület van előtte, aztán finom homok meg tenger. A homokban gondosan körbe vannak kerítve a tengeri nárciszok, nehogy rálépjenek a strandolók. Csodálom ezeket a virágokat, a száraz homokban nőnek és virágzanak, időnként sós vizet is kapnak.

Egyetlen kifogásolnivaló, hogy a tengerben nagy kövek vannak, de tettek bele homokzsákokat, hogy könnyebb legyen belemenni. Zsákutca úgymond. Ha kinézek itt az erkélyen, paradicsomi a látvány a nagy pálmákkal meg a tamariszkuszokkal. Itt nem is kell napernyő, a fák alatt elég árnyék van. Most 24 napozóágy van kitéve, ezek soha nincsenek tele. Napfelkeltét minden reggel látni, a balkonról egy fa takarásában, lenn a parton pedig tökéletes.

Kardamena

Az ókorban Alsarna Kos sziget hat településének egyike volt . Fontos vallási központ volt, amit az Apollón-templom és más, a hellenisztikus időszakból származó kisebb templomok is bizonyítanak. Alasarna fontos település volt a római, kora keresztény és bizánci időkben is. De ez már nem az a település, a mai Kardamena 1865-ben épült részben az ősi Alasarna város területén. Ezért a sziget legújabb településének számít, bár gyökerei nagyon messzire nyúlnak vissza. Kardamena azóta halászfaluból turisztikai üdülőhellyé fejlődött.

Igazából egy olyan utca van, ami tele van zsúfolva üzletekkel. Minőségi ruhabolt, bóvli, szuvenír, minden. Vasárnap is szinte minden nyitva volt. Itt azért nincs olyan tömeg, mint Kos városban, más a hangulata, itt igazán ráérnek az árusok beszélgetni. Mondjuk elég sokáig is tartott ruhákat válogatni egy üzletben, ahol három hölgy kínálta a portékát. Próbálgatás közben megtudtam, hogy mind a hármat Katharinának hívják, október végén bezárják a boltot, mert akkor már nem nagyon jönnek turisták. Ha már itt vagyok, igyak velük egy kávét, közben meg a nyakamba agattak két nyakláncot ajándékba. Ez aztán hangulat!

A szigetről

Kos szigete az Égei tengerben található, a Dodekanészosz szigetcsoport tagja. 37.000 lakosa van, ebből 19.000 él Kos városban. Csak 5 km-re van a török partoktól, ezért állandó a katonai jelenlét.

Vulkáni területen fekszik, de maga a sziget nem vulkáni eredetű, pala, krétakő az anyaga, helyenként tufakő, ami a környék vulkáni tevékenysége miatt rászóródott vulkáni hamunak köszönhető.

Leghíresebb szülöttje Hippokratész, akiről a repülőteret is elnevezték. A hippokratészi eskü modern változatát mondják még ma is a végzős orvostanhallgatók.

A Wikipédia szerint elegendő édesvízzel rendelkezik, ezért jó a mezőgazdaság. Ehhez képest a szállodában azt mondták, hogy ne igyunk csapvizet. Bár ez nem feltétlenül ellentmondás, ezt más szigeteken is mondják. Syros szigetén egyszer egy katolikus pap úgy magyarázta, hogy a száraz nyarak miatt a tenger oldalról benyomja a tengervizet a sziget belsejébe, ami a kutakba is bekerül. Ez mindenféléket tartalmazhat, amit nem biztos, hogy meg kell innunk. De itt olyat is olvastam, hogy túl sok benne az ásványi anyag. Nem egészen értem, miért baj ez, de végül mindegy is.

Már a bronzkorban éltek itt emberek, később epidaurosi dór telepesek kolonializálták. Valószínűleg ők hozták magukkal az Aszklépiosz-kultuszt. Az i. e. 5. században perzsa ellenőrzés alatt állt, majd a spártaiaké lett. Akkor már orvosképző iskola működött a szigeten. Halikarnasszosz (a mai Bodrum Törökországban), majd Nagy Sándor uralma alatt állt. Saját pénzt vertek, saját termékekből el tudták látni magukat, bort és selymet pedig exportáltak.

I. e. 2. századtól a Római, majd a Bizánci Birodalom része. A 13. században velenceiek, bizánciak váltották egymást. Ezek átadták a genovaiaknak, akik a 14. sz. elején eladták a Johannita rendnek. A 15-16. században az oszmán fenyegetés miatt sokan elhagyták a szigetet a rend lovagjaival együtt. Akik maradtak, azokra többnyire rabszolgaság várt. Közel 400 évig az Oszmán Birodalom része volt.

1912-ben került olasz uralom alá, akkor sok olasz telepedett le itt. 1943-ban foglalta el a német Wehrmacht és marad is a háború végéig. Több ezer olasz és brit katona került hadifogságba. Ekkor történt a Kos szigeti mészárlás.

1947-ben az olaszok az égei tengeri szigeteket átadták Görögországnak.

A Kos-i mészárlás

A szigetet a 400 éves oszmán megszállás után olaszok foglalták el. 1943. szeptemberében a németek többször bombázták. (Akkor már Mussolini nem volt hatalmon, megszűnt a német barátság.) Az ott állomásozó britek és olaszok nem kaptak külső seítséget, így október 4-én feladták a szigetet. A németek 3000 olasz és 1400 brit katonát fogtak el. Őket először a Kos városban található Neratzia erődben tartották fogva. Október 5 és 7 között több tucat olasz tisztet Linopits közelébe hajtottak, azzal hitegetve őket, hogy a szárazföldre kerülnek, de titokban kivégezték és tömegsírokba lökték őket.

A német tábornokot, akinek ezen kívül több más háborús bűn is száradt a lelkén, 1947-ben Krétán hadbíróság elé állították és golyó általi halálra ítélték. Az olasz kollaboránsokat soha nem büntették meg.

Scroll to Top