Csendes a régi ház. Régen nem szól már egész nap a rádió, nem megy már délelőtt a tv. Nincs már, aki bekapcsolja.
A telefon tele van nem fogadott hívásokkal. Régi barátnők, rokonok aggódnak. A levetett dzseki a székre akasztva, mintha bármikor hazajönne a tulajdonosa. Nem jön már haza…
A postaláda telegyömöszöszölve újságokkal, amit soha nem fog már olvasni senki. Nincs, aki kiszedje, nincs, aki elolvassa őket. Még ha csak az első oldalt is, sokszor, hangosan felolvasva. Még hozzák pár napig, aztán már ez is megszűnik. Ahogy megszűnt itt az egész élet…
A szeretettel ápolt kertet felveri a gaz. Küzdünk ellene, de már soha sem lesz olyan, mint amikor még ők gondozták. Az emeletes sárga rózsa – apu kertészeti remeke, anyu kedvence – ontja a hatalmas virágokat, dacolva mindennel. Hozok belőle sok hajtást, talán megmarad valamelyik. Elhozom a virágokat is. Nem ültetem át őket ládába, azokat még anyu ültette abba a cserépbe. Minden felértékelődött, amit szerettek, amihez hozzáértek.
Előttem van, ahogy anyu, maga is nagybetegen készíti a falatkákra vágott csirkemellet, mert apu azt szereti, reszeli az almát, visszük be a kórházba. Tudja, hogy apu legtöbbször nincs is már magánál, nem tudja megenni, ugyanúgy visszahozzuk, de hátha mégis, hátha pont ma… Állunk az ágya mellett tehetetlenül és nyeljük a könnyeinket. Aztán a tüdőgyulladás felőrli apu szervezetét. Még fel se fogjuk, gyászolni sem tudunk igazán, olyan hihetetlen sebességgel robban le anyu.
Pár héttel később ugyanaz ismődlődik egy másik kórházi osztályon. A gyilkos kór még stroke-ot is küld anyura. Talán csak meg akarja kímélni a kegyetlen kemoterápiától. Vagy megfosztja az utolsó picike esélytől is? Ezt már soha nem fogjuk megtudni. Csak nézzük ismét tehetetlenül, ahogy lassan ballag ki ő is az életből. 52 nappal apu után ő is elmegy tőlünk örökre.
Meg nem fejtett rejtvényújságok, végig nem olvasott könyv, türelemmel várják sorsukat a házban. Sok-sok doboznyi megmaradt gyógyszer, mind egy-egy reménysugár, talán pont ez fog segíteni… Ferkó viszi vissza szatyorszámra a patikába, egyik sem segített…
Csendes a régi ház. Boldog gyerekkorunk színhelye. Nem szól már se rádió, se tv. Nincs, aki bekapcsolja. Lakói elmentek örökre.
Aláírás helyett