Preszpa tavak – szigorúan védett természet

Európa legrégibb tavai országhatárokra fittyet hányva három országba is bekukkantantanak. A nagy Prespa tó nagy része Macedóniában van, a többi Albániában és Görögországban (Λίμνη Μεγάλη Πρέσπα). 849 m-el a tengerszint felett 273 km² a felülete, legnagyobb mélysége 54 m, legmelegebb korában 22 °C.

Csak egy kis földnyelv választja el a kis Prespa tótól, ennek nagy része Görögországban (Λίμνη Μικρή Πρέσπα), egy kis csücske pedig Albániában található. 4 m-el magasabb a vízszintje, melegebb is egy kicsit, nem is olyan mély. Magas vízálláskor a földnyelv víz alatt van, olyankor az itt lakók csak csónakon tudják elhagyni a helyszínt, mert a másik irányba csak a hegyeken keresztül Albánia felé lehetne, utak arra nincsnek.

Csodálatos élővilágnak ad otthont a Prespa tavak környéke

Nyugalom és béke honol a tavaknál, itt nem a fürdőzés a cél, hanem a tersmészet, és persze egy kis történelem. A Ramsari egyezmény értelmében gazdag állat- és növényvilágára való tekintettel nemzetközi jelentőségű vadvízzé nyilvánították. Pelikánok nyári szállása ez, ők télre Egyiptomba költöznek, kormoránok, gémek laknak itt. A halban gazdag tavaknál természetesen fejlett a halászat.

Személyes

A pici kis kb. 60 lakosú falu is halászokat jelent, Psarades (Ψαράδες) – ahová kb. 14 órás utazás után érkeztünk. A 42 °C-os hőségben igazán hálásak voltunk annak a zseninek, aki kitalálta a klímaberendezést az autókba. Az autópálya után egyre kisebb és egyre kanyargósabb utak következtek, hegyeken keresztül.  Mezőgazdasági terület, turisták ritkábban tévednek errefelé. Legalábbis ilyenkor, június végén, július elején. Ráadásul valami nagy vihar lehetett a hegyekben, mert az út egy szakasza le volt zárva. Azért végigmentünk rajta, lehetséges volt, de helyenként leszakadt meg ráfolyt a hegy.

A szálláshely által megadott GPS kordináták hihetetlenül szűk utcákon át egy romos, elhagyatott házhoz vittek. Hát, nem volt valami szívderítő. Innen gyalog lementünk a fő és egyetlen térre, minden informatikai eszköz ellenére kérdezősködni kellett. Ami persze nem baj, sőt.

Az első öregúr, akit megszólítottam ékes görögséggel, vonakodott elárulni a hotel hollétét. Inkább ő kérdezgetett, honnan jövünk, Magyarországról pontosan honnan. Nem ellenségesen, nagyon barátságosan, be is invitált a házba, nézzük meg milyen emléktárgyai vannak Budapestről. Végül kibökte, hogy Magyarországon nőtt fel, a szíve Magyarországért dobog. Egész kicsi korában, a polgárháború idején a veszélyeztetett gyerekeket vonatokra rakták és külföldre küldték. Elszakadt a nővérétől, a másik vágányról induló vonaton még látta őt, de az a vonat Romániába indult. Szívszorító. Felnőtt korában tért vissza, magyarul is még elég jól tud, csak nem nagyon van kivel gyakorolni. Egerben is járt, ismerte Pancsosz Jorgoszt, aki az egri görög önkormányzat első vezetője volt, ő szintén Psaradesből származott. Emberek, sorsok, valahogy ebből áll össze a történelem. Mindez egy 60 fős eldugott kis faluban! Hihetetlen.

Végül személyesen odakísért a szállodához, de ez már egy másik történet.