Rodope hegység

Shiroka Laka – “építészeti rezervátum” Bulgáriában

Shiroka Laka a Rodope hegységben található, 23 km-re Smolyan városától, 16 km-re Pamporovotól, amely kedvelt sívidék. 570 lakosával szeretettel várja az ide tévedőket. Ezek elsősorban belföldiek, de ma már semmi sem marad titokban, úgyhogy előfordulnak külföldi érdeklődők is. A bolgárok architektúra-rezervátumnak hívják, merthogy a XVII. században alapított falu autentikus Rodope-stílusú házait szépen felújítgatják. Mi inkább múzeumfalunak neveznénk.

A neve, Shiroka kanyart, görbületet jelent, házai amfiteátrumként épültek a Shirokoleshka patak két oldalára, a hatalmas fenyőerdő alá. Az itteni építőmestereket az egész országban ismerték. 

Ám nemcsak a falu házait szeretik Bulgáriában, híres folklór-énekesek, dudások születtek itt. A duda ugyanis nem skót találmány, már az ókor óta használják, itt a Rodope hegységben különösen nagy becsben tartják.

Minden év március hónapjának első vasárnapján (Pesponedelnik) a falut a Kukeri fesztivál alkalmából óriási szörnyek szállják meg. Fakardokkal felfegyverkezve táncolva vonulnak az utcákon, hogy elűzzenek minden rosszat a házakból és az emberek lelkéből. Ma már nemzetközi a szörny-fesztivál, más országok szörnyei is rémisztgethetnek.

Kalina hotelben laktunk (90 € 3 éjszakára a kétszemélyes szoba érdekes helyi reggelivel, ami vagy lángos vagy vastag palacsintaszerű, de mindig van hozzá finom áfonyalekvár meg feta-sajt), a történések közepén, az ablakból figyelhettük, hogyan pakolják ki az árusok a portékáikat, a ténfergő, fotózkodó turistákat.

Majdnem szemben van egy turista információs iroda, ebben ül egy hölgy, aki tökéletesen beszéli a bolgár nyelvet, viszont semmi mást. Az oroszból sejt valamit, mert tanulta. Itt próbáltuk megértetni, hogy szeretnénk megnézni a múzeumot, merthogy ott ki van téve valamiféle nyitvatartási idő, miszerint délután 1-5-ig nyitva van, de úgy néz ki, mint ami évek óta zárva van. “Nerabotajet” – mondta. Másnap reggel 10-re sikerült megbeszélni egy találkozót. Mikor aztán látta, hogy milyen kitartóak ezek a külföldiek, bezárta az irodát és a múzeum kulcsaival felszerelkezve elindultuk együtt, gyalog az 1 km-re lévő épülethez.

Ez Etnográfiai Múzeum úgy van berendezve, mint egy 19. századi helybéli ház. A házat 1853-ban építették, egy török villa volt, majd egy falubeli gazdag ember vette meg, akinek a családja 1950-ig lakott itt. Ott kaptunk egy kézzel írt angol nyelvű, de részletes, több oldalas leírást a történetéről, a szobákról. Lenyűgözött ez az egyszerűség, nem csak az épület, az egész, ami körülötte van. Az emberi közreműködés szükségessége, semmi internetes foglalás, számítógép, másoló vagy bármilyen újmódi huncutság, csakis személyesen mindent. Tökéletesen passzolt a szervezés is a ház korához, jellegéhez. Mintha visszamentünk volna a 19. századba. Érdemes megnézni, egész más stílusú, mint a mi falusi házaink ebből az időből. Inkább törökös, mint amit a Szulejmánból ismerünk, a nők lakrészén farácsos ablakok, ahol a vendégek laktak, ott fal menti párnázott padok.

Kirándulás az Ördögtorka barlangba

Az Ördögtorka barlang (Dyavolsko Garlo) a nyugati Rodope hegységben található, 1,8 km-re a Trigrad nevű falutól. Ez a barlang nem a mesés cseppköveivel vonzza mágikusan a látogatókat, hanem azzal, hogy itt egészen közel vagyunk a természet óriási erejéhez, pici pontként része lehetünk a barlang kísérteties alvilágának. A barlang bejárata már az ókorban ördögfejre emlékeztette az embereket, amelynek torkából ömlik félelmetes robajlással egy hatalmas vízesés. Egy legenda szerint itt szállt le Orpheusz az alvilágba Hadész királyságába, hogy megkeresse Eurydikét.

A Trigradska Reka folyó vize 60 m magasságból ömlik le a torokból a barlangba, ezzel a Balkán legmagasabb földalatti vízesése. A víz egy hatalmas terembe ömlik, ami 400 méterrel odébb eltűnik egy víznyelőben, hogy egy másik barlangon keresztül ismét felszínre jöjjön.

Nagyon titokzatos, hogy bármit beledobtak a vízbe, semmi nem kerül elő a kijáratnál. Fakockákkal, különböző tárgyakkal kísérleteztek, ezek nyomtalanul eltűntek a föld alatti folyóban, ezzel persze egyre inkább felkeltve az emberek kíváncsiságát és fantáziáját. Vízfestéssel végzett kísérletekkel megállapították, hogy a víz több, mint 1,5 óra után bukkan fel egy nyílásnál, ami újabb és újabb kérdéseket vet fel a földalatti vízrendszer méreteivel kapcsolatban.

A turistáknak kiépített út egy mesterségesen kiépített galéria mellett visz a vízeséshez. 301 meredek, csúszós lépcsőfok vezet a a vízesés mellett, ennek megmászása után lehet elhagyni a barlangot. A barlang állandó hőmérséklete 8 °C.

Csodahidak (Chudnite Mostove)

A Csodahidak természetes sziklahidak, inkább alagútszerű, aminek a tetején járkálni lehet. 1450 m magasban találhatók. Valamikor barlang volt, amit egy gyors hegyi patak kimosott. De beomlottak belőle darabok, így keletkeztek az óriási márványhidak. A nagy híd kb. 15 m széles és közel 100 m hosszú. Legnagyobb íve 45 m magas és 40 m széles.

A legenda szerint sok-sok évvel ezelőtt Zabardo nevű faluban pásztorok éltek.  Anélkül, hogy bárki is tudta volna honnan, egyszer csak felbukkant egy sárkány, ami pusztítani kezdte a nyájat. Évekig szenvedtek emiatt a pásztorok. Végül mégiscsak kifundálták, hogyan tudnak megszabadulni a sárkánytól.Megpakoltak egy szamarat taplógombával, azt meggyújtották és a szamarat a sárkány felé terelték. A sárkány elnyelte a szamarat, a taplóval együtt, ami lassan tovább égett. A megbolondult sárkány kétségbeesve próbált megmenekülni, de hiába. Végül talált egy lyukat a földben, hatalmas teste nyitotta meg a rést. Amikor a sárkány teste évekkel később elbomlott, hatalmas hidak maradtak a helyén.

Kamenni Gabi – kőgombák

A kőgombák sziklaképződmények Beli Plast falutól keletre, három hektár területen helyezkednek el. A sziklák egészen korrekt gombaformájúak, törzsük halványrózsaszín, kalapjuk zöldes, a legnagyobb 2,50 méter széles. Vulkáni riolit-tufából állnak, de tenger alatt keletkeztek a paleogén időszakban. A talaj megemelkedett, a tenger visszahúzódása után a kő eróziónak volt kitéve. Az alsó réteg nem tűrte olyan jól a nap, a szél és az eső romboló erejét, míg a felső réteg ellenállóbb ásványokat tartalmazott, többek között üveget is, így ez lassabban mállik.

Természetesen legendája is van: Perperikon erődítményében élt egyszer egy Raduil nevű szénégető a négy szép lányával. Egy reggel, amikor a kúthoz mentek, észrevettek egy csapat ellenséges harcost. Visszafordultak az erődbe, hogy értesítsék az otthon maradtakat, de a harcosok gyorsabbak voltak, már javában folyt a harc, mire odaértek. Az idegen katonák erősebbnek bizonyultak a hazaiaknál, a férfiak elestek a harcban, a nőket pedig elrabolták.  Közöttük voltak Raduil lányai is. A vezérük elé vezették őket, aki a legszebbeket magának akarta, a többi sorsa pedig rabszolgaság lett volna. De amikor közel ért az asszonyokhoz, Raduil hős lányai kővel, ágakkal meg ami a kezük ügyébe esett dobálni kezdték. A vezér lova megijedt és ledobta lovasát, a fiatal nők rávetették magukat és halálra verték, majd a közeli erdőbe menekültek.

A vezér legjobb barátja üldözőbe vette őket, de csak este érte be a lányokat. Kardjával lendületet vett és levágta az egyik lány fejét, az gombává változott, amint a földre ért. A következő két Raduil-lánynak ugyanez lett a sorsa. Mielőtt azonban a negyedik lány fejét is levághatta volna, az már gombává változott. Ekkor rettenetesen megrémült, de szörnyű tette helyszínét már nem hagyhatta el. A lányokkal ellentétben ő egy különálló fekete sziklává változott. A környék lakói még ma is “karapete” (törökül fekete domb) néven emlegetik.