Vasárnap hajókirándulásra indultunk, 6 órás útra fizettünk be. Nagyszerű ötlet volt, csak rajtunk kívül még több száz más Szantorini-látogatónak jutott eszébe, szóval nem voltunk egyedül. Valószínűleg mindegy, melyik napra tervezzük, a turistáknak nincs vasárnap vagy hétköznap.
Firából a régi kikötőből indult a hajó, természetesen késve. Szinte egyszerre érkezett 3 hajó (3-féle hajókirándulást kínált a szervező társaság), a szokásos görög káoszban és a tömegben sikerült megtalálni a mi hajónkat.
Séta holdbéli tájakon – Nea Kameni
Az első megálló Nea Kameni szigetén volt. Ez a Kaldera középső szigete, még most is működő vulkán, helyenként vulkáni gázok törnek fel. Sehol egy fűszál vagy valami zöld, életnek semmi nyoma, ez egész szürke és fekete kövekből áll. 2 óránk volt felmászni a tetejére, ahonnan az egész fantasztikus szigetvilág jól látható.
Innen a Palea Kameni sziget melletti meleg forrásokhoz mentünk, sokan meg is mártóztak. Olyan csábító azért nem volt az a sárgás-barnás leves.
Thirasia
Következő állomásunk Thirasia szigete volt. Házai ugyanolyanok, hangulata ugyanaz, mint a fő szigeté, de a magasban egy alvó kis falu trónol. Itt azért több elhanyagolt, elhagyott ház van. Turisták ritkán tévednek ide, a házak előtti udvarokon, a tavernában főleg idősek múlatják beszélgetve az időt. A legtöbb autón nem volt rendszám, igaz, a falucskából nem mentem ki. Teljesen a Kleine Verbrechen – Μικρό Έγκλημα c. német-görög filmbéli hangulat, amikor a túlbuzgó, unatkozó helyi serif meg akarja büntetni a zöldségkereskedőt, mert a kihalt vidéken rendszám és világítás nélküli rozoga furgonnal áthajtott a piros lámpán, ami szomorúan himbálózott – fordítva, azaz a piros volt alul.
Oia a gyönyörű naplementével
A nap fénypontja fősziget leghíresebb városa Oia volt. Délután értünk ide, nem sokkal a naplemente előtt, több ezer más látogatóval együtt. Idilli kisváros – lenne, ha nem lenne telezsúfolva turisták hadseregével. Megszállnak minden kis sarkot, jóval naplemente előtt már tülekedés van minden kiszögellésen, állva, ülve. Mi 3/4 órával naplemente előtt szereztünk egy páholyt, ahol megittam a világ valószínűleg legdrágább sangriáját. Dehát ezt úgy kell venni, hogy ez a belépő a világhírű spektákulumra, amire minden égtájról özönlenek a népek. Valóban nagyszerű látvány, ahogy a nap lassan, méltóságteljesen elmerül a tengerben, vörösen aranyló fényben fürdetve a környéket. A végén a pincér előtapsolását követően az egybegyűltek tapsviharban törnek ki, mintegy megünnepelve, hogy ismét sikerült neki lemennie, ezredszer, milliomodszor.
Mi menetrend szerinti busszal mentünk vissza Firába. Ez először reménytelen vállalkozásnak tűnt a tömegben, ráadásul olyan, hogy buszmegálló tábla egy nagy téren, ez ugye minek. Némi kérdezősködés után megtaláltuk a megfelelő sort, ami hosszát tekintve igen lehangoló látvány volt. Annál meglepőbb volt a profi szervezés, megtelt az első busz, elment és már be is állt a következő, amire fel is fértünk. A jegyeladás is nagyon flottul működött, a busz előtt állt egy ember szortírozott aprópénzzel felszerelkezve és a felszállást nem késleltetve osztogatta a jegyeket. Nagyon profi volt, ahogy az egészet levezényelték!
A kiszállás is nagyon különleges, a teljesen modern buszon nem a hangszórós erősítést használta a sofőr, ő maga a hangszóró, a megállókban nagyot kurjant, hogy Inmeroviiiiigliiiiiii, vagy Firostefaaaaaaaani. Útközben persze előfordulhat olyan malőr, hogy a busz egyszerűen nem fér el egy autó mellett, mert valaki egy üzlet előtt annyira kint, ráadásul ferdén parkol, dudálásra, keresgélés után sem jön elő senki. Végül el tudta manövrírozni a bizonyára sok mindenhez hozzászokott sofőr a buszt, de tényleg milliméterekről volt szó.