Luca cica

Luca cica egy nagyon pici cica volt, 2016 május 30-án került hozzánk, szokás szerint kidobták. A szeme még kék volt, valószínűleg még a hallása sem volt teljesen kifejlődve, orvos szerint 3-4 hetes lehetett, vagy valóban 5 hetes, ahogy mi gondoltuk, de akkor fejletlen. Mit érezhetett egy ilyen gyámoltalan kis cica? Valahogy így képzelem:

Csak egy maroknyi kiscica vagyok…

Egy kis faluban születtem. Meleg biztonságban éltem testvéreimmel és anyukámmal. Egy viharos hajnalon elvettek tőle, messzire vittek és bedobtak egy kertbe. Dörgött az ég, féltem, éhes voltam, de anyukám nem jött értem. Sírtam, de nem érdekelt senkit.

Aztán jött egy ember, barátságos hangja volt, de nem fogadott be, pedig a lábára is ráfeküdtem. Feltett a falra, hogy mások is lássanak. Így még a bokrok közé sem tudtam elbújni egy kicsit pihenni. Csak sírtam tovább hangosan, hátha meghallja anyukám vagy valaki. Már nagyon kimerültem.

Késő délután jött egy másik ember, meg akart simogatni. Addigra annyira össze voltam zavarodva, hogy fújtam rá és meg akartam karmolni. Mégis felvett és elvitt magával. Adtak nekem cicaételt, de azokat a nagy darabokat nem tudtam megenni, a tejet nem tudtam belefetyelni, a vizet sem. A reszelt sajt meg a májkrém jó volt, már nagyon éhes voltam.

Másnap hoztak nekem kiscicának való ételt, na az finom! A cicatejet viszont nem szeretem, pedig szerintük nekem még ilyen kellene. Rátettek macskaalomra is. Kicsit kapirgáltam benne, ennek örültek, hogy milyen okos vagyok, pedig senki nem mutatta meg nekem. Az az igazság, hogy én rögtön tudtam, mire való, csak akkor pont nem kellett. Azóta használom, ha ott van, nagyon meg is dicsérnek.

Egy könyv segítségével megállapították, hogy most 5 hetes körül lehetek és lány vagyok. Vannak itt más cicák is, de azokat vagy nem érdeklem, vagy nem szeretnek. Van egy barátságos fehér kutya, aki vigyáz rám és nem engedi őket a közelembe. Kicsit durván lökdös az orrával, azt hiszem, szeretne velem játszani, csak én még nem tudok. Most itt jó nekem, de anyukám nagyon hiányzik.”

A kiscica azóta felnőtt, gyönyörű, kedves, ragaszkodó cica lett. A kertből legfeljebb egy kis távolságra megy ki a kapu elé. Albi nevelte, aki kutya és nem tud kimenni a kerítésen, így ezt látta a cica mindig. Kicsit harapós, nem nagyon szereti, ha felvesszük, de nagyon szeret a közelünkben lenni.

Holger összeállította a sok videofelvételt: